Kutatni emberi dolog

Nos, odáig jutottak a dolgok, hogy a tudomány elvárja attól, aki belépett a "klubba", hogy mutasson is valamit. Aki keres (kutat) az talál és amit talált azt megosztja másokkal, hogy ők is tudjanak róla. Az eredmények adatokból születnek, de azokat valahol össze is kell gyűjteni. Így születnek a kérdőívek, de miért is?
Szeretnék elkészíteni egy közleményt, amiben a Természet törvényeinek alapvető elvei mentén működő gyógyászati rendszerekkel kapcsolatos érdeklődést és elfogadottságot kutatnám. Ehhez készítettem egy kérdőívet, amiben a kérdésekre adott válaszok elemzésével vonnék le következtetéseket arról, hogy az emberek miként viszonyulnak a Természethez, mennyire nyitottak a Természethez kapcsolódó gyógyászati rendszerekhez és lehetőség szerint igénybe vennék-e a segítségüket. Arra vagyok kíváncsi, hogy van-e egyáltalán létjogosultsága az Ájurvédának meg a többi hasonló rendszernek ma és a későbbiekben Magyarországon vagy az emberek már teljesen átadták magukat a tech-orvostudománynak és a vegyiparnak. Reális-e nekik a Természettel való összetartozásuk, bíznak-e abban, hogy a Természet képes őket ellátni és egészségesen tartani, azaz bíznak-e a  Természetben, amikor az egészségük helyreállításáról van szó. Ez azért fontos, mert a régi rendszerek a Természet leképezései az emberi egészség számára és ha nincs bizalom a Természet iránt, akkor nem érdemes erőfeszítést tenni bele, más utakat kell keresni. Jó lenne tudni, hogy van-e elegendő információ a birtokukban az egészséges életvitellel kapcsolatban és szeretnének-e ilyenekről tájékozódni és ha igen, akkor milyen formában. Ez azért érdekelne, hogy milyen csatornán keresztül fogadnák az információkat az esetleges későbbi oktatások során. Érdekelne, hogy ha lenne lehetőségük választani (a társadalombiztosítás terhére), akkor választanák-e a természetközeli megoldásokat. Be kell látni, hogy a tudomány az akut ellátáson kívül, a krónikus esetek megoldására alkalmatlan. Ellenben a kettő együtt sok mindenre képes. Ha erre van kinyilvánított igény, akkor lehet vele tovább lépni. Ha nincs (ami kiderülhet a válaszokból), akkor más irányokat kell keresni. Korábban már jelent meg egy hasonló témájú kérdőív, ami egy MSc szakdolgozatban került felhasználásra és 460 db kitöltöttséget ért el. Most ezt a számot jó lenne megtöbbszörözni.
A kérdőív fő célja a válaszok között olyan relációk keresése, amelyek szignifikáns összefüggéseket mutatnak, amelyek jól kimutathatók és publikálhatók. Az mindegy, hogy mi az eredmény csak legyen valami, ami egzakt. Teljesen mindegy, ha például az is jön ki szignifikánsan, hogy: a 40-50 év közötti, fegyveres testületben dolgozó férfiak mereven elzárkóznak attól, hogy ők részei lennének a Természet nagy egészének. Vagy például a 20-30 év közötti, közigazgatásban dolgozó nők körében 90%-os a relatív gyakoriság, miszerint ők maguk szeretnének arról dönteni, hogy mire szeretnék felhasználni a társadalombiztosításra elvett pénzüket...stb. Minden változat értékes, mert a továbbiakban vizsgálni lehet majd az eredmények okait, magyarázatokat lehet hozzá rendelni, ami további kutatásokat és közleményeket generálhat a későbbiekben. 
Ezért kell most ez a kérdőív, ami itt található: https://forms.gle/atbRETLRBwv3uoUHA
Ez lesz az én belépőm a klubba.